Rólam
Engedd meg, hogy bemutatkozzak neked pár sorban.
Elsősorban köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra, és remélem hasznos dolgokat találtál itt nálam .Eddigi rövid életem a következő: Pici fiú koromban egy kicsi faluban töltöttem mindennapjaimat, név szerint Tompán, igen-igen ez egy határátkelő délen (mindenki így azonosítja
). Ebből rögtön következik, hogy alföldi gyerek vagyok. De még mielőtt Tompára kerültem, megszülettem Kiskunhalason, 1988-ban, így mikor ezeket a sorokat olvasod ( Az év amikor olvasod)-1988)= éves vagyok. Gyermekkoromból a legérdekesebb az, hogy kegyetlen rossz gyerek voltam, ha balhé volt én mindenben benne voltam. Na de ki nem?! Rágót loptam a boltból, lógtam heteket a suliból, nem tanultam, minden létező szabályt átléptem. Na de mára már ez megváltozott. Volt egy “én focista leszek” korszakom is, de gyorsan elmúlt. A hobbim gyerekkoromban a bicigli szerelés volt, talán annyi bringát összetettem, szétszedtem, hogy meg sem tudom számolni
Az első számítógép kb 7.es koromban került a kezembe. (Ez is a testvéremé volt). Na innen indult az igazi karrierem. Ekkor döntöttük el sok más barátommal, hogy programozók leszünk
Nyolcadik: mindenki jelentkezett minden hová, (ács, asztalos stb) de egyedül én jelentkeztem egy Informatikai szakközépiskolába, Pécsre. Miért Pécs? Bátyám itt lakott, szoktam volt mondani. De nem csak ezért, hanem mert megismertem az életem párját, akivel már boldog házasságban élek 2008 óta. A szakközépiskola úgymond jól ment, az osztály élvonalában voltam mindig tanulásban, és magatartásban egyaránt. Sorra nyertem a fizika versenyeket (számszerint kettőt). Az informatikai tudásomat 10%-ban köszönhetem az iskolának, 90%-ban magamnak, úgyhogy nagy értelme nem volt az Informatika szaknak. Az a 10% ebből állt: Word, Exel, C++. És ez ment 4 évig. Na én ezt meguntam 2.ban és belevetettem magam a web világába, azóta jó alaposan beleástam magam a html és php nyelvbe. Megismerkedtem a Delphivel, Javaval. És itt kb meg is álltam. Azóta elvagyok velük, és folyamat tanulom őket… Az első saját gépemet, egy nyári melóból szereztem, a nővérem segítségével bekerültem egy ládagyárba. Na az munka, gondolod magadban… hát igen az munka volt, már mindenhol fa ládákat láttam
és a legjobb az, hogy a következő nyáron visszahívtak dolgozni, amiből pedig megvettem a jegygyűrűinket. De ez a munka nem is annyira durva volt, jártam már meggyet szedni, uborkát szüretelni, körtét szedni (igaz ezt egy napig kellett csak, de felért egy nyárral). Sosem tengettem el a nyaraimat feleslegesen. Negyedik végén, bekerültem egy informatikai céghez, mint távmunkás. Itt főleg php nyelvben írtam programokat, kiegészítéseket. 1,5 évig volt meg az állásom, de sajnos a pénzügyi válság miatt megszünt az állandó foglalkoztatottság. Szerencsére a kapcsolatom továbbra is megmaradt a céggel, így időközönként tudnak biztosítani munkákat. Negyedik után, az informatikától eltávolodtam egy picit, és elvégeztem egy Logisztikai ügyintéző szakot (Most fogok majd vizsgázni, :2009.jun.04), és némi ráfordítással meglesz a Kereskedelmi ügyintéző végzettség, és egy Reklám ügyintéző (?) szakképesítés.
Egy éve élek boldog házasságban életem nagy szerelmével. Nem bántam meg semmit, akár ki akármit is mond. Minden jól megy köztünk, van egy macskánk is… Most még albérletben élünk, de hamarosan remélem sikerül tovább lépnünk.
Jelenleg Drupal és WordPress alapú oldalak fejlesztésével töltöm az időmet. A kezem benne van a következő oldalakban: xunil.hu, dongferr.hu stb.
Ha segítség kell oldal fejlesztésben írj a kapcsolat menü alatt, akár kis akár nagy segítség!


Szia,
Szeretnék gratulálni az oldalhoz, remek anyagot dobtál össze. Szívesen vennék javascript és sql anyagot az oldalon
üdvözlettel Molár Richárd